György Emőke (Lövéte /Erdély)

 

Nagypénteki gondolatok

(A fájdalmas olvasó nyomán)

 

"Aki érettünk vérrel verejtékezett"

Értünk ontott bíbor véred,
Rút bűneinktől megváltott,
Hogy jók legyünk, csak azt kérted
Szenvedésed legyen áldott!

"Akit érettünk megostoroztak"

Ostorcsapás sújtott le rád
Kínt szenvedtél, hogy megtisztíts
Elhangzott az ostoba vád
Értünk tetted, hogy üdvözíts

"Akit érettünk tövissel megkoronáztak"

Vádoltak: zsidók királya!
Szent homlokát megsebezték
Tövisből font koronája
Véráztatta fején volt "ék"

"Aki érettünk a nehéz keresztet hordozta"

Emberiség bűnös súlyát
Te cipelted a hátadon
Vállaltad a kereszt útját
Zsebkendőmet most átadom

"Akit érettünk keresztre feszítettek"

Megszegezték kezed, lábad
Abba, Atyám! - végül szóltál
Átaldöfték a bordádat
Haláloddal megváltottál...

 

Üres sir

 

Némán, üresen áll a sír,

A sok asszony hiába sír.

Összefogott a gyolcslepel,

  • Jézusunk hová tűntél el?

Drága tested már nem leljük,

Nevedet halkan leheljük.

Utunkon szólít valaki,

Nem merjük hinni, az aki:

Halálából föltámadott…

  • Ne keresd, ki már nem halott!

Szól Jézus - a hírt vigyétek,

Férfiakat ébresszétek!

Felvirradt húsvét hajnala,

Krisztusunk él alleluja!

 

Pilátus előtt!

 

Feszítsd meg!

Skandálják      -

Töviskoszorú véres homlokán éke,

Vállát nyomja bűnös emberségünk vétke

Ítélkezz!

Azt várják

Szegezik

Keresztre,

Megsebzik

Nevetve,

Magát feláldozta

Népét megváltotta.

SZABÓ VERONIKA (Nyíregyháza)

Tisztelt Irodalmi Társaság!

Örömmel olvastam pályázati felhívásukat, melyben lehetőséget adnak a már sajnos egyre kevésbé ápolt húsvéti hagyományok bemutatására.E szép és kedves ünnep emlékeit szeretettel őrzöm, s örömmel adom át elbeszéléseimben a
környezetemben élő fiataloknak.

Húsvétváró

Égszínkék szemeit tágra nyitva felébredt álmából a víg tavasz. Körülnézett, mintha azt keresné, megvan-e még, amit tavaly itt hagyott. Kopár ágak, száraz füvek nyitottak neki nyikorgó ajtót, s arra kérték, frissítse fel őket.

A tavasz megtette. Mindig is jóban volt az áldott Nappal, mely kellemes hőmérséklettel és simogató sugaraival üdvözölte régi barátját. Örömdalt énekeltek a madarak, pompába öltözött a rét és virágba borultak a gyümölcsfák. Még egy utolsót nyújtózott lustán a macska, de már útnak indult, hogy a közeli udvarok valamelyikében megkeresse párját, akivel szerelmeskedhet.

Az emberek kertjeiket csinosítgatták, udvaraikat szépítgették. Sietve kinyílt az illatos ibolya, kidugta gyönyörű fejét a krókusz, s bájosan mosolygott a szépséges nárcisz is. Az orgona még csak most kezdte el bontogatni leveleit, de már nem kell neki sok idő, hogy csodás virágaival elkápráztassa az arra járót.

Büszke böjti szelek suhantak a házak között még egy kis hideget hozva, s jelezve, hogy ünnep közeleg.

A kisfiúk már gyakorolták, mondogatták a húsvéti verseket, amelyeket apjuktól, nagyapjuktól, egymástól, vagy éppen az óvó nénitől tanultak. Kabátkájukat könnyebb ruházat váltotta fel, s aki tehette, már vígan biciklizett egy kevésbé forgalmas úton. A kislányok ruháikat próbálgatták, hajukat fésülgették, hogy minél szebbek, csinosabbak legyenek, ha a legények eljönnek meglocsolni őket.

Anyu és Apu összeírták a vásárolni valót, majd a zsúfolt boltban mindent beszereztek, ami a sütéshez és főzéshez szükséges lehetett.  Serényen pucolták az ablakokat, nagy szorgalommal mosták a függönyöket, gondoskodtak arról, hogy szép tiszta legyen minden, mire jön a húsvét. A sürgés-forgásnak a nagyobb gyerekek is részesei voltak. Egyikük a süteménybe való krémet kavarta, másikuk mosogatott, a harmadik tojást festett, a negyedik az udvart gereblyézte, míg négy kisebb testvérük kint játszott, szaladgált. A nyolc gyerek közül öt volt a lány és három a fiú.  

Akik már korábban átestek az első áldozás szentségén, azok csütörtök este meglátogatták az „Isten házát”, hogy a tisztelendő úrnak meggyónják egy hónapja összegyűlt bűneiket.

Eltelt egy-két nap, s a húsvét megérkezett. Ünneplő ruhába öltözött a család apraja és nagyja. Anyu bepakolt egy kosárba mindenféle finomságot: pászkát, kolbászt, sonkát, tojást, tölteléket, na meg egy butellányi bort, s a megtelt kosarat két nagyobb lányával elküldte a templomba, megszenteltetni.   Ő otthon maradt megfőzni a gyöngyöző húslevest, amibe maga gyúrta, nyújtotta és vágta a cérnametéltet. Elkészítette a finom rántott húst krumplival, s tűzhelyre helyezte az ünnepek alkalmával elmaradhatatlanná vált fenséges töltött káposztát, amiből rengeteget bírtak enni. Pár napja sütött linzert, zserbót, mákos kiflit és túrós kalácsot, s most kitett belőlük az asztalra egy „tetős” tányérral.  Sokat készített mindenből, hogy jusson bőven a vendégeknek is.  

A templom szépen fel volt díszítve. Annyian mentek a misére, hogy be sem fért mindenki, de azért hallották az Istentiszteletet, a Jézus feltámadásáról szóló megemlékezést, mert az ajtó nyitva állt. A szertartás végeztével az udvaron egymás mellé sorakoztak a „kosaras” lányok, asszonyok arra várva, hogy a pap megszentelje étküket és italukat. Mikor ezzel kész voltak, hazaindultak, hogy a család együtt reggelizhessen az immár szent és áldott ennivalóból.Délelőtt csendesen üldögéltek, beszélgettek, volt, aki anyjának segített. Az ebédre terített asztalhoz nem tudtak egyszerre leülni, sokan voltak, s kicsi volt a hely. Türelemmel vártak egymásra. Befalatozták a frissen főtt ételt, azután vidáman csevegtek.Pihentek egy keveset, majd következett a rokonlátogatás. Jöttek-mentek a nagynénik, nagybácsik, nagyszülők, komák, sógorok, unokatestvérek. Nem egyszerre, hanem akkor, amikor éppen nem volt vendég náluk, mert húsvétkor mindenki ment valakihez. Jó volt ilyenkor találkozni, összejönni, nagyokat beszélgetni, s közben eszegetni a háziasszony által kínált finomságokat.

Békésen telt az este is. Mikor már volt tévé a családban, leültek elé, s filmet néztek. A lányok azon tanakodtak, hogy vajon másnap hányan locsolják meg őket, a fiúk pedig azon, hogy hány hímes tojást kapnak, vagy mennyi aprópénz üti a markukat a locsolásért.Alig várták a reggelt. Korán keltek, mert a locsolkódók is korán kopogtattak. Az egyik lányka a függöny mögül leste izgatottan, hogy kik mennek el az utcán a házuk előtt, s vajon ki tér be közülük hozzájuk.Még kis ibolya csokrokat is kötött, hogy feldíszítse velük a fiúk gomblyukát. Az asztalon kosárban vártak új gazdáikra a pirosra, lilára vagy kékre festett tojások. A festéket kis tasakban vették hozzá a boltban. Az egyik lány nyulacskákat rajzolt a tojásokra, majd filctollal kifestette azokat. Nem volt köztük egyforma, az egyiken a nyuszi az erdőben volt, a másikon egy talicskában tolta a tojást, a harmadikon éppen festett, de volt olyan rajz is, amelyiken egy kislány kosárból adott ajándékot egy kisfiúnak.Az első locsoló Apu volt, aki illatos kölnijével megöntözte feleségét, majd kislányait, s elszavalta saját, rögtönzött versét. Aztán egy felnőtt jött, aki már hajnalban elindult, s házról házra járt. Ő volt a „falu bolondja”, de soha nem ártott senkinek. Beengedte mindenki. Ezután az egyik nagybácsi következett, aki mindenáron az udvaron a kútnál, vízzel akarta meglocsolni a sivalkodó, tiltakozó kishölgyeket. Erőszakkal kivitte őket, s kacagva érte el célját.Jöttek még rokonok, osztálytársak kezükben a jó szagú vízzel. A kicsiket az apjuk hozta, a nagyok egyedül, vagy testvéreikkel jöttek. Kihúzták magukat, kezükbe fogták a kölnijüket, s mindegyikük szép verset mondott. A lányok, mint a kis virágszálak szerényen hajtották fejüket, hogy a legénykék, férfiak gondoskodhassanak számukra arról, hogy el ne hervadjanak. Jutalmuk nem maradt el. A locsolást legtöbbször délig letudták, de aki nagyon sok helyre látogatott, annak ez a ténykedés a délutánjába is belenyúlt. Itt-ott egy-egy, a garatra jócskán felöntött férfi tántorgott az utcán.  Az előző napi rokonlátogatás folytatódott még, aztán mindenki a maga otthonában osztotta meg  egymás között örömeit, s az ünnep adta élményeket.      

 

Mit pingál a nyuszika?

Mondd meg nekem Gyuszika

mit pingál a nyuszika?

A zöld réten álldogál,

nevet és nem sirdogál.

Előtte egy kosárban

milliónyi tojás van.

A kezében ecset s festék,

így találnak rá az esték.

Egyik tojást kékre festi,

a másikat  zöldre,

szép mintákat pingál rájuk

jaj! össze ne törje! 

mikor mindet kifesti

elindul útjára ,

s időközben rátalál a

 falu kútjára.

Meglátja a nyuszifiú,

odamegy hozzája,

a legénynél kölni van,

ráönti hajára.

A fiúcska mond egy verset,

 melyet maga költött,

s hogy csinosabb legyen,

felvett egy szép öltönyt.

Nyuszilányka örül ennek,

egymás előtt tetszelegnek.

Nem hervad el a leányka,

virágot tűz a hajába.

Előveszi tojásait,

s ad belőle egyet,

a rengeteg hímes közül

a leges-legszebbet.

S mosolyogva, egymást nézve,

tovább mennek, kéz a kézbe.

 

WITTICH ZSUZSANNA

Húsvét előtt
 
Itt a tavasz.
Serénykednek az emberek a kertekben
Elégetik a gazt, a szemetet.
Serénykednek a nők bent,
Tisztítják a padlót,
Szőnyeget, ablakot,
Kimossák a függönyt,
Kihordják a kukába a lomot,
Minden csillog, szép, illatos.
 
De Emberek!
Mikor tisztítjátok meg a Templomot?
A Testünk a Szentlélek Temploma
Megmondta Pál Apostol,
Megírja a Biblia.
Kívül szép lesz, a test,
Habfürdő, illatos cicoma
Mikor eljön a nap,
De bent a belek piszkosak.
Zagyva anyagok erjednek, rothadnak.
Mikor fogtok belül sikálni?
A zsírpárnákban mérgek
Találnak zavartalan helyet,
Mikor hordjátok ki a fölösleget,
A lomot, szemetet?
A lerakódott gőgöt, haragot,
Irigykedések, panaszok
Összegyűjtött halmait
Mikor gyújtjátok meg?
Hogy örökre tűz eméssze meg,
Mikor fogjátok kiüríteni
Epétek méregzsákjait?
A vesétekbe rakódott aggodalmakat
Mikor fogjátok kisöprögetni?
Emberek! Ideje elkezdeni!
Nyakunkon a húsvét, nem marad idő,
Jönnek a rokonok, barátok
Alkohol, nagy zabálások,
Új felhalmozások
Képmutatás, júdások csókjai
Magamutogatás, dicsekedő panasz,
Emberek! Nem ez az,
Ami az igazi ünnep,
Próbáljatok valami mást,
Keressétek az igazi módját!
A Templomot tisztítsátok meg!
Most se késő még, hogy elkezdjétek
A Nagyobbik Takarítást.
!!!

SZERENCSÉS TÜNDE

 

Húsvét

Sonka rotyog a fazékban,

Fonott kalács a kosárban.

Kertben barka kandikál,

Aranyesőn csalogány.

Vígan dalol a kismadár,

Húsvétnak hajnalán.

A legények útra kelnek,

A vödrükbe vizet mernek.

Ahol leány van a háznál,

Hideg vízzel meglocsolják.

Víg kacaj és kis sikoly:

El senki ne hervadjon!

Piros tojás, hímes tojás,

Csoki nyúl és édes bárány.

A legények dalolva

Mennek az úton sorba.

Jól végezték dolgukat:

Minden lányt meglocsoltak.

 

Húsvét

Húsvétnak reggelén,

Nyuszi áll a kert szélén.

Kis kosárka kezében:

Valami piroslik benne.

Fogja a kis kosarat,

Abból piros tojást rakosgat.

Bokrok alján eldugja,

Falevéllel betakarja.

A kislányok örülnek,

Mikor a tojásra rálelnek.

Összegyűjtik egy helyre,

Majd beteszik egy csipkés szélű kendőbe.

Kis fiúcskák öltönyben,

Rózsavíz lapul a zsebükben.

Ha rózsaszára találnak,

Rálocsolnak hajára.

Illatos vízért cserébe,

Belenyúlhatnak a csipkés kendőbe.

Sok-sok tojás hímes, piros,

Alig bírják már a fiúk.

Rózsavízért fizetség

Gyűlik húsvét hétfőjén.

A leányok boldogok,

A hajuk csak úgy illatoz,

Hervadozni egy se fog.

 

 

ERDŐS ATTILA

Húsvéti vers

(vérével írta keresztény hitét a jövő)
 
Olajfák hegyén állok gondolatban,
és közel kétezer évet eljátszott az idő.
Krisztus tanítását áhítattal hallgatom:
gyógyító beszéde üzenet - ég és Föld között.
 
A Golgota sziklapart oldalán
a hajnal fátylában ott lebeg a múlt,
még véres a krisztusi kereszt!
Egy Anya sírása néha felzokog a Golgotán.
Mások helyett imádkozik már a csend.
 
A hajnal szeme Új Világra nézett,
de nem tántoríthat a tévedés!
Most is hallom, kiáltják: feszítsd meg Őt!
E sebzett világban, melyben élünk,
mennyit változott az ember? Kétezer év!
És Pilátus ma is mossa még két kezét.
 
Gondolataim ünnepi asztalánál ülök,
és a világ sebe bennem - naponta fáj!
Oly keserű lett a pohár.
Érzem, idegen vagyok e földi tájon.
Mégis azt mondom - Uram köszönöm.
 
 

SEBŐK MIHÁLY 

Kísértés                     

    - Gyermekek húsvétra töltött bárányt készítek- Ezt a feleségem, jelentette ki úgy harminc évvel ezelőtt.

Ez abban az időben igen, igen nagydolognak számított, mert ez a korszak volt az úgynevezett aranykorszak vége, amikor a Kárpátok Géniusza és rendszere sanyargatta Románia népét, köztük minket is, mert nem voltunk kivétel mi sem. Ha igazságosak akarunk lenni, akkor nem mondhatjuk azt, hogy éheztünk. Volt halhús, hal fasírozott, halpaszta, mert ugyebár még akkor megvolt a hajóflottánk, mert azt csak később adták el a román fejeseink. Továbbá az üzletek árultak még szójából gyártott túrót és párizsit, lecsót, tyúklábat és halkonzervet, kenyeret porcióra, de azért a gyárba is kapott mindenki egy kenyeret, akkorát, mint az elefántpirula, úgy hogy kenyér volt elegendő. Hanem hal az irgalmatlanul sok volt. Halszagú volt minden üzlet, minden konyha és étkezde, halszagú volt a feleségem puszija, a kisgyerek böfije a munkába járók uzsonnás táskája és a világ összes ivópohara.

De ha az ember nyitott szemmel járt, kelt és még sem látott és nem hallott bekerülhetett egy húsos maffiába, azt mondhatta, hogy megfogta az isten lábát. A maffia tagjait nem ismerted csak sejthetted kilétüket. Az elővigyázatosság indokolt volt, mert tiltott szarvasmarhavágásért börtön járt. Valaki megsúgta neked, hogy menj és nyisd ki a bizonyos számú szekrényt az öltözőben de, aki a hírt hozta az sem ismerte az eladót. Te tudtad melyik szekrényt kel kinyitnod, egy zsákban frissen vágott első osztályú bornyúhús volt, pappírra írva egy szám például, öt. Kivetted a húst, szatyrodba tetted és helyébe betettél ötszáz lejt és egy leírt számot, ami a következő adagot jelentette. Még ilyen óvintézkedések mellett is történt lebukás, mert sok volt közöttünk a besúgó. Amikor hazavittük és hűtőbe raktuk a gyerekeknek, azt mondtuk anélkül, hogy megkérdezték volna:

    - Gyerekek ez itt bárányhús!

Volt olyan, amikor megkérdezték:

  • Apuka miért olyan vastag ennek a báránynak a lába?
  • Azért fiam, mert sokat etette az anyukája.

Volt olyan, hogy utánpótlás nélkül maradtunk ilyen esetekben rákényszerültünk saját tartalékainkra. Minden évben tartottam négy től hat birkát, mert mindig szerettem az állatokat és hasznomra is voltak. Hat birkának hat báránya és negyven kiló sajtja nem volt elhanyagolható szempont. Húsvét szombatján mindig vágtam egy bárányt, és felét még aznap megkészítette feleségem. Ugyan ez volt a forgatókönyv azon az emlékezetes szombaton is csakhogy most már a gyermekek egy ével nagyobbak voltak értelmesebbek és kíváncsibbak. Ott lábatlankodtak anyjuk körül és a világért nem, szalasztottak volna el egy mozdulatot sem az egész munkafolyamatból. Közben egyfolytában kérdezősködtek, hogy ezt miért így készítik miért nem úgy, miért kel bele főt tojás, miért kel megőrölni a májat és miért kell összevarrni a bárányka húsát. A nagyobbik fiam hat a kisebbik négy éves volt olyan információéhesek, hogy nem győztél felelni kérdéseikre. Ott őrizték a gázsütő mellett, amíg ropogósra sült figyelték, ahogy anyjuk forró olajjal locsolja, közben szájukat nyalták és nagyokat nyeltek az ínycsiklandozó illatok hatására. Hát, amikor kivették a tepsit a sütőből, és az asztalra tették egy lapítóra még visítottak is örömükben, mint a kis malacok és izgatottan futkároztak az asztal körül. 

  • Vágjál anyuka, tegyél tányérunkba, sokat, sokat!

     - Még nem lehet gyermekek, mert még nagyon forró és még nem jött fel a vacsoracsillag.- Próbálta magyarázni nekik.

     - Miért kel feljöjjön a vacsoracsillag anyuka?

     - Mert akkor jár le a böjt.

     - Mi az a böjt anyuka?

     - A böjt az a nap, amelyiken nem szabad húst enni addig ameddig fel nem jön a vacsora csillaga.

     - És miért nem szabad húst enni?

     - Mert megharagítjuk Jézuskát, azért nem szabad husikát enni!

     - Tudjátok mit?- Jött az ötlettel, hogy feledtesse csalódóságukat. - Nézzétek az ablakon át, mikor jön fel a vacsoracsillag.

Sámlira álltak az ablak alatt, mint két orgonasíp és onnan nézték az égbolt azon részét amerre anyjuk mutatott, mert ott kell feljönnie nemsokára a csillagnak, és akkor majd megesszük a töltött bárányt, anyuka azt mondta.

Valaki bekopogott az ajtón, Boris volt egy kívánós, torkos kicsit szemtelen szomszédasszony. Szinte gondoltam, hogy ő lesz, mert kintjártamkor kétszer is szembeszaladt velem a lépcsőházban úgy szimatolt az ajtónk fele, mint egy jegesmedve és mindkétszer megkérdezte:

    - Tőletek jön ez a csábító illat?

    - Azt hiszem. Feleltem dicsekedő hangon.

    - Ugye meghívtok ebédre engem is?- Én azt hittem csak viccből kérdezi.

    - Meg hát.- Feleltem ugyancsak viccesen.- Jut is, marad is!

Majdnem, mint a tizenhat szomszéd odaszimatolt az ajtó felé mivel földszinten lakom és majdnem, mint a tizenhat szomszéd ugyanezt mondta én, pedig majdnem, mint a tizenhatot meghívtam ebédre, nem gondolva komolyan, hogy egy is eljön. És most itt van Boris, na de nem baj, jut neki is egy falat, hogy megkóstolja.

    - Én csak azért jöttem be- mentegetőzött,- hogy megkérdezem Rózsikától az elkészítési módját, mert olyan ellenállhatatlanul illatos. És én is akarok sütni holnap, ha lesz pénzünk bárányra, mert úgy hallom drága a piacon, de Ferenc prémiumot kap ma, és abból talán megvesszük. Te jó Isten milyen gyönyörű és milyen finom lehet!

    - Megkínálnálak Boris, de sajnos még nem jött fel a vacsoracsillag és nagy bűnt követnél el. Látod  a gyermekek is azt várják az ablak előtt .- Azt hittem mentő ötletem támadt de tévedtem.  

    - Akkor megvárom a vacsoracsillagot,- mondta határozottan és a gyermekek közé állott.

 Azt még tapasztaltam, hogy a csillagnézőknek cseppet sem vállott ínyükre a dolgok ilyen irányú fejleménye és szúrósan tekintettek a vendégre. Azután ismét kopogtak, már attól hökkentem meg, hogy újabb önkéntes kóstolkodó érkezett, de szerencsére nem. Valaki bedugta az orrát a nyíláson, és azt mondta:

    - Szomszéd valamiért bőg egy birkája az istállóban, Nem tudom miért, de olyan keservesen amilyen ritkaság.

    - Köszönöm szomszéd én tudom, miért bőg, azért mert bárányozik.

Nem volt mit tenni Borist el nem küldhettük, mert megszegtük volna a vendégszeretet törvényét. Hagytuk hadd, lesse az esthajnalcsillag érkezését.

    - Te Boris- mondtam neki- mi most Rózsikával, ki kell mennünk az istállóba de, csillagjelenésre visszajövünk, kérlek, szépen várjál meg bennünket.

Az történt, amire számítottam, fiazott a birka csakhogy a bárány különösen nagy mérete miatt komplikációk léptek fel, ilyenkor segíteni kell a szenvedő anyaállatot, hogy világra hozhassa az újszülöttet, a dolognak ezzel még nincs vége. Mert ronggyal vagy marok sarjúval megtörülgetjük, hogy a magzatívtől megtisztuljon. Azután szükséges kifejni az emlőkből a megvastagodott régi tej egyrészt, mivel az újszülött, állat gyenge lévén nem bírja kiszopni, így elromolhat a bent maradt tej, amitől az emlői begyulladnak, akár el is romolhatnak. Miután talpra állítottad odaviszed az anyja hasa alá, és szájába adod a csecsbimbót. Az első szoptatás különösen fontos és sorsdöntő, azután már magukra is elboldogulnak. A felsorolt folyamatokat, amíg mind elvégeztük és még egy, keveset gyönyörködtünk a kedves kis állatban eltelt egy óra. Az esthajnalcsillag is jócskán fent járt már az égen, munkánkkal megelégedve, úgy éreztük eljött már az ideje elfogyasztani fejedelmi vacsoránkat.

Igen ám de mikor a lakásba léptünk siralomháza fogadott, a szó szoros értelmében vett siralomháza. Boris az asztal előtt ült, felkönyökölve az asztal lapjára, fejét két tenyerébe hajtotta és hangosan sírt. A tepsiben és tepsi körül az abroszon lerágott csontok heverésztek nagy összevisszasággal. A két fiam csodálkozó tanácstalansággal nézték a síró hölgyet és úgy látszott, hogy náluk is hamar eltörhet a mécses.

    - Mi van itt, valaki meghalt?- Nagyot kiáltottam meglepetésemben.

    - Nem, csak megettem!- bünnyögte Boris.- Mind egy falásig megettem!

A feleségemre néztem ő ártatlan arcot mutatott és felhúzta vállát, én pedig keservesen vakartam a fejem, hogy megjöjjön tisztánlátásom.   

- Azt látom, de azért miért kel bőgni?- Egy csipetnyi vigaszt kevertem szavaim közé.

    - Mert szégyellem. Sirül le képemről a bőr! A franc álljon belé ebbe a kúrva szegénységbe. Hogy miért ad a Jóisten étvágyat annak, akinek nincs pénze? Én is lehetnék egy keveset mértéktartó de, nem birok magammal, amikor finomságokat látok, olyan vagyok, mint egy bélpoklos. Miután feljött a vacsoracsillag vártalak benneteket, mivel nem jöttetek gondoltam, megkóstolom, vágtam egy darabkát és olyan finom volt, hogy a többire már nem is emlékszem. Csak akkor tértem magamhoz miután már mindet megettem. Úgy megijedtem mintha embert öltem volna. Jaj Úristen, hogy szégyellem, hogy szégyellem, azt hiszem, felakasztom magam.- Olyan hangosan zokogott, hogy az már zavart.

    - Elég legyen már Boris, még azt hiszik a szomszédok, hogy verlek, egy fél bárány nem a világ, de azért a gyermekeknek legalább adhattál volna belőle!- Tettem hozzá szemrehányóan.

    - Tiszta igazad van, hogy én mennyire utálatos egy asszony vagyok! Szegény gyermekek miért nem szóltatok, jaj Istenem micsoda szégyen, ugye nem mondjátok el senkinek, esküdjetek meg. Én megfizetem vagy Fereccel mást, vetetek és megsütöm, de inkább te készítsd meg Rózsika.

    - Fejezd be Boris, nem szólunk senkinek semmit, csak ne óbégass annyit, mert megfájdult a fejem.

Ki gondolta volna, hogy egy fél perc múlva már megszegjük ígéretünket. Mert a hölgy még zokogva támolygott a lépcsőkőn, felfele amikor a tőszomszéd dugta be a fejét.

    - Te mit csináltatok Borissal, hogy olyan keservesen rí?

    - Megdugtuk, képzeld el, jó van e így?- Kiáltottam rá a kíváncsiskodóra.

    - Nem hiszem, azért nem volna annyira oda!

Feleségem, hogy ellensúlyozza durvaságomat odahajolt a füléhez és belesuttogta az igazságot. Ennyit a nők titoktartásáról.

    - Gyerekek!- Rivalltam rá a megszeppent fiaimra.- Széttéplek benneteket, mint Boris néni a töltött bárányt, miért hagytátok, hogy megegye?

    - Nem kérte azt tüllünk apuka. Elvette és így ette, né, mutatta, hogy tömte magát két kézzel, úgy képzeld el apuka, mint Piedont amikor a sültpulykát ette.

    - És böfizett és „jopogtatta” a csontokat!- Tódította a kisebbik.

    - Nem evett mellé kenyeret, nem használt se, kést se villát, még a fülei is zsírosak voltak. Rettenetes volt attól féltünk, hogy minket is megesz egy szuszra, de egyszer csak sírni kezdett, szerencsénkre.

Ez két fiúcska a mimika valóságos művészei voltak, olyan komikusan adták elő, hogy az ember majd megszakadt a kacagástól. Azután még sokszor lefolytatták a rögtönzött előadást minden alkalommal hatalmas sikert aratva.

    - Na de még van egy fél bárányunk!- Rokkúlt elő anyuka a meglepetéssel.- Ha segítetek, még ma este megkészítjük!

    - Én segítek!- Fogadkozott a nagyobbik.

    - Én is mondta a kicsi! És rohanni kezdett a sámlival.

    - Hová viszed azt a sámlit, gyermek?

    - „Bezájom az ajtót, hátha visszajön!”