SEBŐK MIHÁLY
Kísértés
- Gyermekek húsvétra töltött bárányt készítek- Ezt a feleségem, jelentette ki úgy harminc évvel ezelőtt.
Ez abban az időben igen, igen nagydolognak számított, mert ez a korszak volt az úgynevezett aranykorszak vége, amikor a Kárpátok Géniusza és rendszere sanyargatta Románia népét, köztük minket is, mert nem voltunk kivétel mi sem. Ha igazságosak akarunk lenni, akkor nem mondhatjuk azt, hogy éheztünk. Volt halhús, hal fasírozott, halpaszta, mert ugyebár még akkor megvolt a hajóflottánk, mert azt csak később adták el a román fejeseink. Továbbá az üzletek árultak még szójából gyártott túrót és párizsit, lecsót, tyúklábat és halkonzervet, kenyeret porcióra, de azért a gyárba is kapott mindenki egy kenyeret, akkorát, mint az elefántpirula, úgy hogy kenyér volt elegendő. Hanem hal az irgalmatlanul sok volt. Halszagú volt minden üzlet, minden konyha és étkezde, halszagú volt a feleségem puszija, a kisgyerek böfije a munkába járók uzsonnás táskája és a világ összes ivópohara.
De ha az ember nyitott szemmel járt, kelt és még sem látott és nem hallott bekerülhetett egy húsos maffiába, azt mondhatta, hogy megfogta az isten lábát. A maffia tagjait nem ismerted csak sejthetted kilétüket. Az elővigyázatosság indokolt volt, mert tiltott szarvasmarhavágásért börtön járt. Valaki megsúgta neked, hogy menj és nyisd ki a bizonyos számú szekrényt az öltözőben de, aki a hírt hozta az sem ismerte az eladót. Te tudtad melyik szekrényt kel kinyitnod, egy zsákban frissen vágott első osztályú bornyúhús volt, pappírra írva egy szám például, öt. Kivetted a húst, szatyrodba tetted és helyébe betettél ötszáz lejt és egy leírt számot, ami a következő adagot jelentette. Még ilyen óvintézkedések mellett is történt lebukás, mert sok volt közöttünk a besúgó. Amikor hazavittük és hűtőbe raktuk a gyerekeknek, azt mondtuk anélkül, hogy megkérdezték volna:
- Gyerekek ez itt bárányhús!
Volt olyan, amikor megkérdezték:
- Apuka miért olyan vastag ennek a báránynak a lába?
- Azért fiam, mert sokat etette az anyukája.
Volt olyan, hogy utánpótlás nélkül maradtunk ilyen esetekben rákényszerültünk saját tartalékainkra. Minden évben tartottam négy től hat birkát, mert mindig szerettem az állatokat és hasznomra is voltak. Hat birkának hat báránya és negyven kiló sajtja nem volt elhanyagolható szempont. Húsvét szombatján mindig vágtam egy bárányt, és felét még aznap megkészítette feleségem. Ugyan ez volt a forgatókönyv azon az emlékezetes szombaton is csakhogy most már a gyermekek egy ével nagyobbak voltak értelmesebbek és kíváncsibbak. Ott lábatlankodtak anyjuk körül és a világért nem, szalasztottak volna el egy mozdulatot sem az egész munkafolyamatból. Közben egyfolytában kérdezősködtek, hogy ezt miért így készítik miért nem úgy, miért kel bele főt tojás, miért kel megőrölni a májat és miért kell összevarrni a bárányka húsát. A nagyobbik fiam hat a kisebbik négy éves volt olyan információéhesek, hogy nem győztél felelni kérdéseikre. Ott őrizték a gázsütő mellett, amíg ropogósra sült figyelték, ahogy anyjuk forró olajjal locsolja, közben szájukat nyalták és nagyokat nyeltek az ínycsiklandozó illatok hatására. Hát, amikor kivették a tepsit a sütőből, és az asztalra tették egy lapítóra még visítottak is örömükben, mint a kis malacok és izgatottan futkároztak az asztal körül.
- Vágjál anyuka, tegyél tányérunkba, sokat, sokat!
- Még nem lehet gyermekek, mert még nagyon forró és még nem jött fel a vacsoracsillag.- Próbálta magyarázni nekik.
- Miért kel feljöjjön a vacsoracsillag anyuka?
- Mert akkor jár le a böjt.
- Mi az a böjt anyuka?
- A böjt az a nap, amelyiken nem szabad húst enni addig ameddig fel nem jön a vacsora csillaga.
- És miért nem szabad húst enni?
- Mert megharagítjuk Jézuskát, azért nem szabad husikát enni!
- Tudjátok mit?- Jött az ötlettel, hogy feledtesse csalódóságukat. - Nézzétek az ablakon át, mikor jön fel a vacsoracsillag.
Sámlira álltak az ablak alatt, mint két orgonasíp és onnan nézték az égbolt azon részét amerre anyjuk mutatott, mert ott kell feljönnie nemsokára a csillagnak, és akkor majd megesszük a töltött bárányt, anyuka azt mondta.
Valaki bekopogott az ajtón, Boris volt egy kívánós, torkos kicsit szemtelen szomszédasszony. Szinte gondoltam, hogy ő lesz, mert kintjártamkor kétszer is szembeszaladt velem a lépcsőházban úgy szimatolt az ajtónk fele, mint egy jegesmedve és mindkétszer megkérdezte:
- Tőletek jön ez a csábító illat?
- Azt hiszem. Feleltem dicsekedő hangon.
- Ugye meghívtok ebédre engem is?- Én azt hittem csak viccből kérdezi.
- Meg hát.- Feleltem ugyancsak viccesen.- Jut is, marad is!
Majdnem, mint a tizenhat szomszéd odaszimatolt az ajtó felé mivel földszinten lakom és majdnem, mint a tizenhat szomszéd ugyanezt mondta én, pedig majdnem, mint a tizenhatot meghívtam ebédre, nem gondolva komolyan, hogy egy is eljön. És most itt van Boris, na de nem baj, jut neki is egy falat, hogy megkóstolja.
- Én csak azért jöttem be- mentegetőzött,- hogy megkérdezem Rózsikától az elkészítési módját, mert olyan ellenállhatatlanul illatos. És én is akarok sütni holnap, ha lesz pénzünk bárányra, mert úgy hallom drága a piacon, de Ferenc prémiumot kap ma, és abból talán megvesszük. Te jó Isten milyen gyönyörű és milyen finom lehet!
- Megkínálnálak Boris, de sajnos még nem jött fel a vacsoracsillag és nagy bűnt követnél el. Látod a gyermekek is azt várják az ablak előtt .- Azt hittem mentő ötletem támadt de tévedtem.
- Akkor megvárom a vacsoracsillagot,- mondta határozottan és a gyermekek közé állott.
Azt még tapasztaltam, hogy a csillagnézőknek cseppet sem vállott ínyükre a dolgok ilyen irányú fejleménye és szúrósan tekintettek a vendégre. Azután ismét kopogtak, már attól hökkentem meg, hogy újabb önkéntes kóstolkodó érkezett, de szerencsére nem. Valaki bedugta az orrát a nyíláson, és azt mondta:
- Szomszéd valamiért bőg egy birkája az istállóban, Nem tudom miért, de olyan keservesen amilyen ritkaság.
- Köszönöm szomszéd én tudom, miért bőg, azért mert bárányozik.
Nem volt mit tenni Borist el nem küldhettük, mert megszegtük volna a vendégszeretet törvényét. Hagytuk hadd, lesse az esthajnalcsillag érkezését.
- Te Boris- mondtam neki- mi most Rózsikával, ki kell mennünk az istállóba de, csillagjelenésre visszajövünk, kérlek, szépen várjál meg bennünket.
Az történt, amire számítottam, fiazott a birka csakhogy a bárány különösen nagy mérete miatt komplikációk léptek fel, ilyenkor segíteni kell a szenvedő anyaállatot, hogy világra hozhassa az újszülöttet, a dolognak ezzel még nincs vége. Mert ronggyal vagy marok sarjúval megtörülgetjük, hogy a magzatívtől megtisztuljon. Azután szükséges kifejni az emlőkből a megvastagodott régi tej egyrészt, mivel az újszülött, állat gyenge lévén nem bírja kiszopni, így elromolhat a bent maradt tej, amitől az emlői begyulladnak, akár el is romolhatnak. Miután talpra állítottad odaviszed az anyja hasa alá, és szájába adod a csecsbimbót. Az első szoptatás különösen fontos és sorsdöntő, azután már magukra is elboldogulnak. A felsorolt folyamatokat, amíg mind elvégeztük és még egy, keveset gyönyörködtünk a kedves kis állatban eltelt egy óra. Az esthajnalcsillag is jócskán fent járt már az égen, munkánkkal megelégedve, úgy éreztük eljött már az ideje elfogyasztani fejedelmi vacsoránkat.
Igen ám de mikor a lakásba léptünk siralomháza fogadott, a szó szoros értelmében vett siralomháza. Boris az asztal előtt ült, felkönyökölve az asztal lapjára, fejét két tenyerébe hajtotta és hangosan sírt. A tepsiben és tepsi körül az abroszon lerágott csontok heverésztek nagy összevisszasággal. A két fiam csodálkozó tanácstalansággal nézték a síró hölgyet és úgy látszott, hogy náluk is hamar eltörhet a mécses.
- Mi van itt, valaki meghalt?- Nagyot kiáltottam meglepetésemben.
- Nem, csak megettem!- bünnyögte Boris.- Mind egy falásig megettem!
A feleségemre néztem ő ártatlan arcot mutatott és felhúzta vállát, én pedig keservesen vakartam a fejem, hogy megjöjjön tisztánlátásom.
- Azt látom, de azért miért kel bőgni?- Egy csipetnyi vigaszt kevertem szavaim közé.
- Mert szégyellem. Sirül le képemről a bőr! A franc álljon belé ebbe a kúrva szegénységbe. Hogy miért ad a Jóisten étvágyat annak, akinek nincs pénze? Én is lehetnék egy keveset mértéktartó de, nem birok magammal, amikor finomságokat látok, olyan vagyok, mint egy bélpoklos. Miután feljött a vacsoracsillag vártalak benneteket, mivel nem jöttetek gondoltam, megkóstolom, vágtam egy darabkát és olyan finom volt, hogy a többire már nem is emlékszem. Csak akkor tértem magamhoz miután már mindet megettem. Úgy megijedtem mintha embert öltem volna. Jaj Úristen, hogy szégyellem, hogy szégyellem, azt hiszem, felakasztom magam.- Olyan hangosan zokogott, hogy az már zavart.
- Elég legyen már Boris, még azt hiszik a szomszédok, hogy verlek, egy fél bárány nem a világ, de azért a gyermekeknek legalább adhattál volna belőle!- Tettem hozzá szemrehányóan.
- Tiszta igazad van, hogy én mennyire utálatos egy asszony vagyok! Szegény gyermekek miért nem szóltatok, jaj Istenem micsoda szégyen, ugye nem mondjátok el senkinek, esküdjetek meg. Én megfizetem vagy Fereccel mást, vetetek és megsütöm, de inkább te készítsd meg Rózsika.
- Fejezd be Boris, nem szólunk senkinek semmit, csak ne óbégass annyit, mert megfájdult a fejem.
Ki gondolta volna, hogy egy fél perc múlva már megszegjük ígéretünket. Mert a hölgy még zokogva támolygott a lépcsőkőn, felfele amikor a tőszomszéd dugta be a fejét.
- Te mit csináltatok Borissal, hogy olyan keservesen rí?
- Megdugtuk, képzeld el, jó van e így?- Kiáltottam rá a kíváncsiskodóra.
- Nem hiszem, azért nem volna annyira oda!
Feleségem, hogy ellensúlyozza durvaságomat odahajolt a füléhez és belesuttogta az igazságot. Ennyit a nők titoktartásáról.
- Gyerekek!- Rivalltam rá a megszeppent fiaimra.- Széttéplek benneteket, mint Boris néni a töltött bárányt, miért hagytátok, hogy megegye?
- Nem kérte azt tüllünk apuka. Elvette és így ette, né, mutatta, hogy tömte magát két kézzel, úgy képzeld el apuka, mint Piedont amikor a sültpulykát ette.
- És böfizett és „jopogtatta” a csontokat!- Tódította a kisebbik.
- Nem evett mellé kenyeret, nem használt se, kést se villát, még a fülei is zsírosak voltak. Rettenetes volt attól féltünk, hogy minket is megesz egy szuszra, de egyszer csak sírni kezdett, szerencsénkre.
Ez két fiúcska a mimika valóságos művészei voltak, olyan komikusan adták elő, hogy az ember majd megszakadt a kacagástól. Azután még sokszor lefolytatták a rögtönzött előadást minden alkalommal hatalmas sikert aratva.
- Na de még van egy fél bárányunk!- Rokkúlt elő anyuka a meglepetéssel.- Ha segítetek, még ma este megkészítjük!
- Én segítek!- Fogadkozott a nagyobbik.
- Én is mondta a kicsi! És rohanni kezdett a sámlival.
- Hová viszed azt a sámlit, gyermek?
- „Bezájom az ajtót, hátha visszajön!”
